Abszurdisztáni levelek – Beköszöntő

Katona József – miután éveken át hiába küzdött későbbi nemzeti tragédiánk, a Bánk bán kéziratának megjelentetéséért, de még inkább előadatásáért, mindenhol hűvös elutasítás és közöny fogadta – 1821-ben ezeket a keserű sorokat írta naplójába: „Ha a madár látja, hogy hasztalan esik fütyürészése, élelméről gondoskodik, és elhallgat.” Megérteni véltem Katona elkeseredését, amikor a Kormányból majd az Országgyűlésből és végül az Egyetememről is önként távoztam, így hát hosszas, hiába való „fütyürészésem” után hónapokon át én is hallgattam, a közélettől teljes mértékben visszavonultan éltem.

angyan_jozsef

Fotó: Darvas Béla

Vannak azonban tragikus helyzetek, pillanatok, amikor egyszerűen nem lehet nem megszólalni! Megszólalni egyként azon sokak közül, akik a „rendszerváltó” hitektől és reménységektől jutottak mára illúzióik elvesztéséig, és lettek egyszerűen gyermekeik és unokáik jövőjéért aggódó, a – hivatalos propaganda szemérmetlen hazugságaival takart – kifosztásunk ellen harcoló szülök és nagyszülők. Megszólalni az értelmiségi létből fakadó felelősség okán, amikor döbbenten ismersz rá az Ady soraiban[1] már 104 évvel ezelőtt megfogalmazott mára: „Seregesen senkik jönnek, megrabolnak, elköszönnek gúnnyal, szabadon, mi bennem gyűlt, mindenkié a vagyon. Mind a szépet, amit hoztam, s ami új, nagy, átkozottan sok pazar ige: úri, léha nullák raja söpri be.”

És mégsem ezen kell keseregni. Végveszélyben másról és máshogyan kell, de kell szólni, mert a megismert igazság szabaddá tesz. A tiszta, egyenes beszéd, az igaz szó ereje, elveszett becsületének visszaszerzése az, ami segíthet. Megfogadva a jézusi intelmeket: „Beszédetek legyen: igen, igen, nem, nem. Ami ezt meghaladja, az a gonosztól van.” (Mt. 5:37) Aki idáig eljut, az olyanná válik, mint Radnóti gyönyörű, végső életösszegző, búcsúzó sorainak[2] „vándora”, akinek „szép, könnyűléptű szívében megterem az érett és tűnődő kevésszavú alázat, az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről, az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.” És vele együtt elmondhatja: „szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel, a világ újraépül, s – bár tiltják énekem – az új falak tövében felhangzik majd szavam”

Nem kevesebbet, mint ezt szeretném a hátralevő időmben és szerény eszközeimmel még tenni. Szembesíteni a hazugságot az igazsággal, a szemfényvesztő propagandát a tényekkel, és a szemek nyitogatása közben reményt adva kitapogatni azt az utat, amely egy emberibb, igazabb világ felé vezet. Hálás vagyok azért, hogy ehhez az Élőhír portál számomra lehetőséget biztosít. Itt, ebben a számomra hiteles közösségben és közegben mondom el időnként gondolataimat, amikor a belső hang erre indít.

Tervezett írásaimnak az „Abszurdisztáni levelek” közös címet adtam. Honnan az ötlet? Bizonyára sokan emlékeznek még erre – az annak idején sokáig emlegetett – rövid hírre: „Az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok tisztjei öröklakást kaptak.” Ma már – az ehhez hasonló képtelen, lehetetlen, értelmetlen, esztelen hírek özönében, a szemérmetlen hazugságok világában – egy ilyen hír, az „ideiglenes örök” abszurditása lassan fel sem tűnik. Pedig éppen ebből a hazug, embertelen világból akartunk kilépni. Írásaimmal ennek mai híreit szeretném nyomon követni, hogy a magából kifordult világ képtelenségeinek bemutatásával segítsem rendszerének megváltoztatását.

Magamat és életem munkáját nem tudva és nem is akarva megtagadni, jöjjenek először földügyeink, az agrárium, a gazdatársadalom és a vidék mindnyájunkat érintő és végveszélybe sodró gondjai. Várom és e-mail címemen (drangyanj@gmail.com) örömmel fogadom a megjegyzéseket, véleményeket, amelyek ezeket az „Abszurdisztáni leveleimet” reményeim szerint követik.

 

Gödöllő, 2016. március 15.

Ángyán József

 

[1]Ady Endre: Seregesen senkik jönnek

[2]Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat

Share
ÉLŐhír © 2016 Frontier Theme