A kormány alkalmatlan az ország demokratikus működtetésére

„A Gyurcsány kormány is megpróbálkozott a „baráti szakszervezetekkel” látszat megállapodást kötni, de a Gyurcsány kormány végül mégiscsak érdemben tárgyalt a gazdák képviselőivel. Három héten keresztül a legmagasabb szintű állami vezetők tárgyaltak a gazdák tárgyaló delegációjával – pontokba szedett követeléseikről – végül 38 pontos megegyezés született. Igaz, hogy ott állt ezer traktor Budapesten…” Sok minden történt […]

Abszurdisztáni levelek – 2. levél

„Csányi gazda” huszonnyolcezer hektárja  „mintagazdaság” lett – avagy a magyar „családi gazdaságok” Dél-Amerikába mennek? A hír: A kormány 2016. február 25-i határozatával, a „Földet a gazdáknak!” programra hivatkozva, a földművelésügyi miniszter javaslata alapján három ménesbirtokot (Bábolna, Mezőhegyes, Szilvásvárad) állami tulajdonú mintagazdasággá nyilvánított, a Bonafarm-csoport két gazdaságát, a Bólyi Zrt.-t és a Dalmandi Zrt.-t pedig magántulajdonú […]

Küldetésünk

Új, független médiumot hoztunk létre. Nem áll mögöttünk sem külföldi, sem hazai érdekcsoport, csak mi magunk. Nem állunk meg az oknyomozásnál, ez ma már nem elég. A mocsok a szánkig ér, de ennek kiteregetésével nem megyünk semmire. Jövőképre van szükségünk, ami felé érdemes törekednünk, ami lelkünket erősíti, nem csak a reménytelenséget fokozza. A társadalmat a […]

Terrorveszély

Terrorveszély   A jelenlegi hatalom ismét alaptörvény módosítást akar keresztülvinni. Az immár nemtudomhányadik módosítás azonban, demokrácia ide vagy oda, nem a nyilvánosság számára készült, és kis híján teljes titokban történt volna, ha valaki fel nem áll és ki nem teríti a lapokat. De szerencsére még akadt egy ilyen ember, így aztán mindenki megtudhatta, mire is […]

Ars poetica

Minek akarnék én hangot adni az Élőhírben? S mit ajánlok másoknak is, mit hirdessünk ezen a fórumon? Egy metaforával: a tél legyőzését és a reményteli tavasz eljövetelét. Persze könnyű élni vele, ha kézre jön egy klasszikus segéderő is. Íme, Ady verse több mint egy évszázaddal ezelőttről. Szigeti Tóth János Ady Endre Levél Szerkesztő úr! Én […]

Abszurdisztáni levelek – Beköszöntő

Katona József – miután éveken át hiába küzdött későbbi nemzeti tragédiánk, a Bánk bán kéziratának megjelentetéséért, de még inkább előadatásáért, mindenhol hűvös elutasítás és közöny fogadta – 1821-ben ezeket a keserű sorokat írta naplójába: „Ha a madár látja, hogy hasztalan esik fütyürészése, élelméről gondoskodik, és elhallgat.” Megérteni véltem Katona elkeseredését, amikor a Kormányból majd az […]

Mi, magyarok

Mi magyarok évtizedek óta várjuk, hogy jobbra forduljon a sorsunk. Szabadságról, jólétről, demokráciáról – egy emberibb életről álmodtunk. Próbálkoztunk különböző kormányokkal. Volt, amelyiknek 4 évet adtunk, volt, amelyiknek 8-at. Egyik sem vált be. Elzavartuk azt, aki lopott, és választottunk helyette olyat, aki még többet lopott… Elzavartuk azt, aki hazudott, és választottunk helyette egy még hazugabbat. […]

Pillanatképek a valóságról

Tisztességes, de naiv emberként hozzá fogsz pályázatot írni, mert tudod, hogy mit kell, és mit akarsz tenni. Hogy mire van szüksége a környezetedben élő vidéki embereknek – mert egyszerűen segíteni szeretnél. És nem azért, mert pénzt akarsz szerezni. Hozzáfogsz te magad a pályázatíráshoz, mert eleged van abból, hogy a tűzhöz közel levő, kapcsolataikkal, sőt tulajdonosi […]

A pedagógusok követeléseihez

Nehezen ébredünk. Már nincsenek világos fogalmaink, evidenciák feloldódtak a hangzavarban. Nem is kérdezünk, nem gondolkodunk, csak latolgatjuk, melyik politikus mit fog mondani, mikor fújnak kedvezőbb szelek az általános ellenszélben. Vagy éppen elégedettek vagyunk és rajongva, elfogultan hisszük el, amit éppen aktuálisan hinnünk kellene: dübörög a gazdaság, a magyar modell működik. E két táborra tépték szét […]

Abszurdisztáni levelek – Első levél

Rózsadombi „kérges tenyerű gazdák” – avagy földjüktől 50 km-re lakó „helybeli földművesek”? A hír: A 2015 végén megtartott Fejér megyei földárveréseken – a már nem meglepő módon élen végzett Felcsút és Székesfehérvár mögött – Budapest bronzérmet szerzett. A „Földet a gazdáknak!” program keretében fővárosi nyertes árverezők „helybeli földművesként” vásároltak meg nagyrészt a Velencei tó környékén, […]

ÉLŐhír © 2016 Frontier Theme